Ágival pont szóba jött a nyárzáró grillpartin, hogy mennyit változtunk az elmúlt pár évben. Döbbentő volt felismerni, hogy az elmúlt két évben gyökeresen megváltozott az életem, úgy érzem, most már igazán felnőttem, egyre több mindennel tisztában vagyok, körvonalazódnak a céljaim... Mintha eddig tényleg csak úgy tengődtem volna...

Lehet kívülről úgy tűnik, hogy kicsit rohanunk Eddel, de az az igazság, hogy nekem már nincs vesztegetni való időm, közel a harminchoz. De persze nem csak ez az oka annak, hogy már gyűjtünk a lakástakarékba, építjük a konyhát, tervezzük az életünket, hanem az is közrejátszik benne, hogy már az első fél évben úgy éreztem, mintha ezer éve együtt lennénk. Olyan ismerős volt az egész. Valahogy másfél év múltán lassultak le kicsit az események, és azóta nem azt érzem, hogy több évnyi emléket gyűjtöttünk össze egy év alatt. Jó persze, az, hogy együtt lakunk, biztos közrejátszott ebben.

Szóval, van pár dolog, amire rájöttem magammal kapcsolatban. Mindig hangoztattam, hogy engem nem érdekel egy csomó minden, kimaradtam a világ dolgaiból, mégis, talán mert az ízlésem is változik idővel, de egyre több dologgal ismerkedem meg, és van, amit eléggé lenyűgözőnek találok.

Egyik ilyen megvilágosodásom a fegyverekkel kapcsolatban volt... Hiába tudtam, hiába magyarázták, láttam folyamatábrán, videón, képeken, hogy hogyan működik a fegyver. Nem tudom, hogy Ednek van fenomenális tanítói, magyarázó tehetsége, de végre megértettem, hogy működik! Elég volt hozzá másfél perc magyarázat, emberi nyelven. Mondjuk ez lehet csak nekem ilyen nagy dolog. :)

Alapvetően nem vagyok oda a művészetért, ritkán érint meg egy-egy mű, legyen szó filmről, festményről, fotóról, zenéről... De végre rátaláltam önmagamra a szürrealizmus műfajában. Igen, az összes kép, rajz, fotó, montázs, festmény, ami ebben a műfajban született, egyszerűen zseniális. Tátott szájjal bámulom ezeket a képeket. Mondjuk java részük elég sötét hangulatú, emiatt talán nyomasztó is egy kicsit, de egyértelműen elgondolkoztat. A másik kedvenceim a társadalomkritikák, amiket rajzművészek fogalmaznak meg.

Lehet ez is Ed hatása, de mindig is bujdokolt bennem a tisztelet a természet iránt. Sokat filózunk ezen, hogy mennyire kizsákmányolja az emberiség a Földet. Mi megpróbálunk úgy élni, hogy az ökológiai lábnyomunkat a minimálisra szorítsuk vissza. Persze nem leszünk sose amishok, de ha lehet autó helyett gyalogolunk, tömegközlekedünk, szelektíven szemetelünk, feldolgozzuk a papírt tüzelőnek. Nem dobunk ki elemet a kukába. Én képes voltam Szilvásváradon a hegyről lefele jövet szemetet szedni.

A legfontosabb, amit le akartam írni, hogy megtaláltam a vallásom. Sosem gondoltam volna, hogy én valamiben valaha is hinni fogok, de így történt. Persze ez mit sem változtat az életemen, de a számomra legelfogadhatóbb és legracionálisabb magyarázatot találtam meg arra a kérdésre, hogy hogyan született a világ.

Kis kitérő: a közösségi oldalakon miért nincs olyan opció, hogy vallás nélküli? Mert az ateista nem ugyanaz! Ed is próbálta rám bizonyítani, hogy én ateistának vallom magam, miközben nekem igenis eddig is volt hitem. Hittem benne, hogy holnap újra felkel a Nap.

Szóval a továbbfejlesztett verzió szerint, amit most már magaménak tudhatok, Isten, vagyis aki a világot teremtette, nem egy kézzelfogható dolog. Eddig stimmel, nem mondtam ezzel semmi újat. Nem értek egyet azzal, hogy:

- Isten megteremtette a világot, mert így akarta
- Isten bábjai az emberek, hiszen ő irányít

Kicsit sarkalatosan fogalmaztam, de a lényeg, hogy szerintem Isten, azaz akit a világ teremtőjének tartanak, szerintem inkább "ami", nem pedig "aki". Egy olyan erő, aminek segítségével létrejött a világ, véletlenek sorozataként. Én inkább ezt nevezném isteni részecskének, mert ez volt az az atom/proton/neutron/akármi, ami elindította a folyamatot.

Szóval ha úgy vesszük, én hiszek Istenben. Hiszem, hogy Isten játszott közre a világ kialakulásában. Biztos sok hívőnél kiverem a biztosítékot ezzel a dumával, de én toleráns vagyok. Toleráns mindenkivel, aki mást gondol, amit én.

Világnézetileg a liberális eszméket találom egyre szimpatikusabbnak, a tolerancia, az empátia nagyon fontos. Biztos szerepe van benne a munkámnak is, ahol nap mint nap nagyon sok emberrel találkozom, beszélek velük, segítek nekik, stb.

Hát ez az elmúlt két év summázva. Nehéz felnőtt fejjel gondolkodni, de nem lehetetlen.