Reggel nálam nem akar beindulni az élet. Egyszerűen nincs rá energiám, hogy bármit kezdjek magammal. Épp pizsiben meg köntösben kockulok, mire hív a fönököm. WTF?! Félve veszem fel a telefont, na most majd jól le leszek cseszve valami miatt, vagy behív, mert kellek, etc. 

- Jó reggelt! (igyekszem csicseregni)
- Jó reggelt! Otthon vagy?
- Igen.
- Az jó. Alá kéne írni a karácsonyi üdvözlőlapokat, mert már a héten adnánk őket postára. Hol is laksz?
- ... - (mondom a címet)
- Hogy is kell oda menni?
- ... - (magyarázok, magyarázok)
- Ok, mindjárt ott vagyok!

Kirobbantom az ajtót, leszólok az ősöknek, hogy átjön a főnököm. Anyám, mint egy mérgezett hangya, elkezdi kicsit rendbe rakni azt a kuplerájt, amit egy nap alatt termelünk a házban. Én, kábé ugyanezzel a lendülettel kezdek felöltözni, fésülködni és épp az utolsó simításoknál járok, mikor megérkezik. Kimegyek, kezembe nyomja a meghívókat, mire én: egy kávét esetleg? Mellé természetesnek aligha nevezhető mosollyal szolgálhatok. Mire ő: ja, nem kösz, sietek. Berongyolok, szignózok 100 db üdvözlőlapot, kiviszem, viszlát.

Reggeli, szuszóka, bicikliszerelés.

Elakadok a sárvédőnél. Biztos sorjás, nem akar belemenni a fém bizbasz, amivel odafogom a biciklihez. Szenvedek, megoldom, szenvedek a másikkal, apu segít. Jó, merről kell ezt bedugni? Ja, még csavar sincs hozzá, keresek. Tuszkolom jobbról, aztán balról, megvan a célirány, szuper. Ha eléggé meghúzom, akkor leszorítja a kereket. Ha kiengedem kicsit, akkor lötyög. Utóbbit választom, csak nem esik le róla.. Ok, csináljuk meg az első féket! Belerohadva a csavar, nem jön ki. Apu letöri róla a rozsdát, sikerül kiszedni. Kicserélem a bovdent, állítgatom, szórakozok vele, aztán végül sikerül. Remélem eléggé fog most már. 

Érdekes módon nem esik az eső, pedig mindig esik, amikor nekiállok fát vágni. Szupi, tök beöltözve elkezdem darabolni a fát, mire besötétedik. Mindig fél órát tudok csak dolgozni, mert mindig túl későn állok neki. Sebaj, elég jó mennyiséget vágtam, de azért majd holnap folyt köv..