Mikor azt hinnéd, hogy egy fárasztó nap után még elmész bevásárolni, aztán hazaesel, kajálsz, lefürdesz és bezuhansz az ágyba, kapod a hírt, hogy délután 5-6 között jönnek a faszállítók...

Asszem már ebben az egy mondatban elmondtam, mekkora szívás ez, de lesz még, csak figyelj!

Nem tudom milyen csoda folytán, de egy teljes adag csirkepörkölt és egy teljes adag barackleves után még nem dőltem ki a melóban, és még hazaérve éhes is lettem, mert majd egy órát vásároltam... Csilla már viccelődött, hogy mivan, hol a fa? Máris bepakolták? Na fogadjunk, hogy még ide sem értek (este 7). Igazam lett. Kipakoltam a holmikat, bevágtam egy zacskónyi patogatott kukorica háromszöget, meg egy nescafé frappét, csak miután fekete teával kezdtem a reggelt és energiaitallal folytattam délután, dehát azt mondták, hogy holnap reggel érkezik a fa. Nem mintha energizálódtam volna nagyon, és várakozás közben még eldőltünk kicsit pihenni is, este 8:15-kor berobog az a kibaszott teherautó és összeszedvén magunkat levonultunk, mint a kisangyalok. 

Munkás ruha, pulcsi, munkás kesztyű, cigi a szájba, nade ezek ott tanácskoznak az udvaron. Apám mérőszalaggal a kezében kiabál, a két famunkás tördeli a kezét és nagy nehezen elérik a főnököt. Apám a telefonba elkezd ugatni, aztán egyre erőteljesebben, hogy ő 10 köbmétert kért, helyette 7,5-öt kapott. Ő ezt nem fizeti ki, vigyék vissza, nem beszélve arról, hogy hétfő-keddre, aztán szombatra, aztán péntek 5-6 közé vártuk őket, és itt van péntek fél9. Öt perces üvöltözés után főnök visszakozott, apám lealkudta 7 köbméterre, szóval némi pálinkázás után megindultunk a teherautó felé. Én vissza is fordultam rögtön, két ember, köztük tesóm barátnője mászott fel és gurigatta le a fákat a platóról. Olyan világszámba ment a platón egy csaj, hogy tesóm és az egyik fás kolléga is lefényképezte, hogy ezt senki sem fogja elhinni. Apám, mint a führer irányította a csapatot, láncba álljunk, talicskázzunk, vagy egyéni fahordás legyen? Én kiálltam a láncból, mondván arra számítottam, hogy 80%-a vékony fa lesz, és 20% vastag, de az arány pont fordítva van, és én egyéni tempóban akarok dolgozni. Sajnálom, hogy nem vagyok jó csapatjátékos.

Próbáltam kiszedegetni a piszkafákat, azért egy-kettővel így is megküzdöttem, de a fiúk mindig segítettek. Sötétedett, szóval lett reflektorfény, mini hifi, meg újabb löket pálinka, én Powerade-del turbózódtam, egyik pillanatban megizzadtam, másikban kihűltem, szóval 5 percenként tüsszögtem út közben. Fogytán volt a fa, szóval fogtam egy karkosarat és megmentettem a sok háncsot, ami tökéletes lesz begyújtósnak. Több ponton volt szívás az egész: volt vagy 10 db olyan fa, ami apám hordóhasának a kerületével vetekedett, és nem lepődnék meg, ha a súlyával is így lett volna. A fa vízes volt, nem hogy 4 hónaposak nem voltak, de szerintem tegnap még madarak csicseregtek és mókusok kergetőztek rajta. Én és a Csilla próbáltuk a fiúk munkáját még könnyebbé tenni, bár így is történt baleset, mert az egyik fa, amit Csilla eldobott felém, a bal térdemhez vágódott.

Anyám bent próbált főzőcskézni, ugyan nem fapakolós kajával készült, mert azt szombatra tervezte volna, de így is volt sok finomság. Volt vagy fél11, mire bekerült az összes fa, és 11kor neki is láttunk vacsorázni. Egyetlen lábmosáshoz maradt erőm, mivel egész nap sportcipőben voltam, nehogy reggel szegény Peti bekómáljon és elkéssen. Mert hogy 12 órás műszak és egy fapakolás után még szombat hajnalban fel is kellett kelnie, hogy újabb 8 órát lehúzzon. A vacsorához elfogyasztott kóla sem tudott visszatartani attól, hogy éjfélkor kidőljek.