Ágival pont szóba jött a nyárzáró grillpartin, hogy mennyit változtunk az elmúlt pár évben. Döbbentő volt felismerni, hogy az elmúlt két évben gyökeresen megváltozott az életem, úgy érzem, most már igazán felnőttem, egyre több mindennel tisztában vagyok, körvonalazódnak a céljaim... Mintha eddig tényleg csak úgy tengődtem volna...

Lehet kívülről úgy tűnik, hogy kicsit rohanunk Eddel, de az az igazság, hogy nekem már nincs vesztegetni való időm, közel a harminchoz. De persze nem csak ez az oka annak, hogy már gyűjtünk a lakástakarékba, építjük a konyhát, tervezzük az életünket, hanem az is közrejátszik benne, hogy már az első fél évben úgy éreztem, mintha ezer éve együtt lennénk. Olyan ismerős volt az egész. Valahogy másfél év múltán lassultak le kicsit az események, és azóta nem azt érzem, hogy több évnyi emléket gyűjtöttünk össze egy év alatt. Jó persze, az, hogy együtt lakunk, biztos közrejátszott ebben.

Szóval, van pár dolog, amire rájöttem magammal kapcsolatban. Mindig hangoztattam, hogy engem nem érdekel egy csomó minden, kimaradtam a világ dolgaiból, mégis, talán mert az ízlésem is változik idővel, de egyre több dologgal ismerkedem meg, és van, amit eléggé lenyűgözőnek találok.

Egyik ilyen megvilágosodásom a fegyverekkel kapcsolatban volt... Hiába tudtam, hiába magyarázták, láttam folyamatábrán, videón, képeken, hogy hogyan működik a fegyver. Nem tudom, hogy Ednek van fenomenális tanítói, magyarázó tehetsége, de végre megértettem, hogy működik! Elég volt hozzá másfél perc magyarázat, emberi nyelven. Mondjuk ez lehet csak nekem ilyen nagy dolog. :)

Alapvetően nem vagyok oda a művészetért, ritkán érint meg egy-egy mű, legyen szó filmről, festményről, fotóról, zenéről... De végre rátaláltam önmagamra a szürrealizmus műfajában. Igen, az összes kép, rajz, fotó, montázs, festmény, ami ebben a műfajban született, egyszerűen zseniális. Tátott szájjal bámulom ezeket a képeket. Mondjuk java részük elég sötét hangulatú, emiatt talán nyomasztó is egy kicsit, de egyértelműen elgondolkoztat. A másik kedvenceim a társadalomkritikák, amiket rajzművészek fogalmaznak meg.

Lehet ez is Ed hatása, de mindig is bujdokolt bennem a tisztelet a természet iránt. Sokat filózunk ezen, hogy mennyire kizsákmányolja az emberiség a Földet. Mi megpróbálunk úgy élni, hogy az ökológiai lábnyomunkat a minimálisra szorítsuk vissza. Persze nem leszünk sose amishok, de ha lehet autó helyett gyalogolunk, tömegközlekedünk, szelektíven szemetelünk, feldolgozzuk a papírt tüzelőnek. Nem dobunk ki elemet a kukába. Én képes voltam Szilvásváradon a hegyről lefele jövet szemetet szedni.

A legfontosabb, amit le akartam írni, hogy megtaláltam a vallásom. Sosem gondoltam volna, hogy én valamiben valaha is hinni fogok, de így történt. Persze ez mit sem változtat az életemen, de a számomra legelfogadhatóbb és legracionálisabb magyarázatot találtam meg arra a kérdésre, hogy hogyan született a világ.

Kis kitérő: a közösségi oldalakon miért nincs olyan opció, hogy vallás nélküli? Mert az ateista nem ugyanaz! Ed is próbálta rám bizonyítani, hogy én ateistának vallom magam, miközben nekem igenis eddig is volt hitem. Hittem benne, hogy holnap újra felkel a Nap.

Szóval a továbbfejlesztett verzió szerint, amit most már magaménak tudhatok, Isten, vagyis aki a világot teremtette, nem egy kézzelfogható dolog. Eddig stimmel, nem mondtam ezzel semmi újat. Nem értek egyet azzal, hogy:

- Isten megteremtette a világot, mert így akarta
- Isten bábjai az emberek, hiszen ő irányít

Kicsit sarkalatosan fogalmaztam, de a lényeg, hogy szerintem Isten, azaz akit a világ teremtőjének tartanak, szerintem inkább "ami", nem pedig "aki". Egy olyan erő, aminek segítségével létrejött a világ, véletlenek sorozataként. Én inkább ezt nevezném isteni részecskének, mert ez volt az az atom/proton/neutron/akármi, ami elindította a folyamatot.

Szóval ha úgy vesszük, én hiszek Istenben. Hiszem, hogy Isten játszott közre a világ kialakulásában. Biztos sok hívőnél kiverem a biztosítékot ezzel a dumával, de én toleráns vagyok. Toleráns mindenkivel, aki mást gondol, amit én.

Világnézetileg a liberális eszméket találom egyre szimpatikusabbnak, a tolerancia, az empátia nagyon fontos. Biztos szerepe van benne a munkámnak is, ahol nap mint nap nagyon sok emberrel találkozom, beszélek velük, segítek nekik, stb.

Hát ez az elmúlt két év summázva. Nehéz felnőtt fejjel gondolkodni, de nem lehetetlen.

Elég szörnyű, ha már az kikapcsolódást jelent, hogy egy várossal arrébb költözünk két hétre macskára vigyázni. De nincs mese, ezt kell szeretni, mert összesen két hét szabit kaptam a nyárra, persze augusztus közepére.. Mindegy, már most arra számítok, hogy úgyis szar idő lesz. Tavaly júliusban sem úsztuk meg. Jövőre június végére kell tervezni a nyaralást!!

Ed legjobb beszólása az volt, hogy "ebben a lakásban mindent lábujjhegyen kell megérinteni, annyira sznob!" - hát igen, ahol textiltapéta van a falon, és bőrberakásos a villanykapcsoló, ott bizony egy porszem sem származhat tőlünk. Más kérdés, hogy úgyamúgy a konyha max egy nyári konyhának, vagy tábori konyhának illene be, mindenesetre ehhez a puccos berendezéshez nagyon nem illik a szétesőfélben lévő konyhaszekrény, de azért a jégkockacsinálós inox hűtőszekrény persze befigyel..

Egy hét gyerekmegőrzés után mi elhúzunk haza pihenni, ha már a macska így lefárasztott minket DOLGOZNI, így, nagy betűkkel, merthogy burkolunk tovább, ha még mindig nem lennének elég fárasztóak a munkanapok. De legalább a macska nem lesz a lábunk alatt...

Nem akarok mentegetőzni, de...

Azért nincs gyakran post, mert

- szar a billenytűzetem
- utálom ezt a szerkesztő felületet
- nem történik semmi érdekes
- nincs időm rá
- lusta vagyok

Nem, továbbra sem lesz gyakrabb frissítés. Ha már kiélveztétek a karácsonyi dizájnt, akkor lecserélem :)

Amik történtek:

- kilépett a kolleganőm, így most egyedül vagyok, belefulladok a munkába és továbbra sem fizetnek ki rendesen (zsebpénz-szerűen, lökéshullámokban kapom a fizetést, így nehezebb is beosztani),
- megvettük tesómtól a tévéjét, amit nagyon imádunk,
- voltunk a Mátrában 2. évfordulót ünnepelni, ahol széjjelfagytunk, és rájöttünk, hogy hegyi terepen biciklizzen az, akinek két anyja van,
- további utazási célpontok a Mátra még kétszer, a Komáromi új bicikliút, Agárd helyett Velence,
- még mindig nincs meg a tavaszra beígért kutya, mert az ígéret szép szó, de úgysem tartják be,- Ed túl van egy térdsérülésen, amivel több mint két hétig volt táppénzen és nekem kellett ápolni,
- június végén megyünk Recirquel előadásra a MÜPÁ-ba,
- tervezzük a Bastille és a John Newman koncertek meglátogatását a Volt feszten, egyedül az a baj, hogy rohadtul nincs sehol szállás,
- dejólenne megint Bécsbe menni,
- felcsaptam informatikusnak, az irodai gépeket ÉN szerelem (olyanok is),
- megtanultam dekupázsolni, bár ez erős túlzás, mert egyszerűnek tűnik, de úgysem lesz olyan szép a végén, mint ahogy előre tervezted,
- megalakult a Metal Cougars Bike Club, amihez már egyenpulcsit is csináltattunk, nem vicc!
- az egyedi ruhákról jut eszembe, megtanultam textilt festeni (mintát), de ez legalább már elsőre is jól sikerült :)
- felfedeztem a Three Days Grace-t, és rájöttem, milyen marha jó zenéjük is van, és az egész diszkográfiát kenem-vágom, és kitaláltam, hogy elmennék koncertre (Ed is), és kiderült, hogy két éve kivált a frontember (ismerős a sztori? Kamelot ugyanez!)
- asszem lassan tényleg megvesszük a cuki bicikliket (darabja 100 Mátyás), viszont az is biztos, hogy már alólunk ki fogják lopni (lehet láthatatlan gps-t szerelni ezekbe?)
- itt a jó idő, fagyi napja, Margit szigetelés, bicikliszezon (megint kikötöttem a hévnél, kíváncsi vagyok, mikor lopják el)

Hát most ennyi. Pusszpá.

Ugye ismertek olyan embereket, akiknek soha semmi se jó? Ugye, hogy igen!

Eszembe jutott erről kedves barátném, aki annak idején msn-en a Semmisejó Rinyamackó nicknevet használta. Naja, én is ez a kategória vagyok, tudom, miről beszélek!

És olyan embereket ismertek, akik soha semmivel sem elégedettek és ennek mindig hangot is adnak? Hát persze, hogy igen! Ők a hivatalos ünneprontók, a negatívok negatívjai, akik akkor sem ismernék fel az örömöt, ha az arcul csapná őket. Utálom az ilyen embereket. Mindig mindent fikáznak, nem számít, hogy munkád van benne, hogy kitetted a lelkedet érte, hogy megvalósítsd, ő rámutat arra, hogy miért nem jó az úgy. Én is ismerek ilyet, sőt, egy háztartásban élek egy ilyen emberrel.

Én: dejó, tavasszal lesz egy kutyám!
Ő: majd ha szétrágja a Nike cipőmet, te fogod kifizetni.
Én: a kiskutyák rágnak, ők már csak ilyenek. Amíg nem tanítom meg őt a rendre, pakold el a cipődet a szekrénybe, ha ennyire félted.
Ő: persze, majd elpakolom a cipőmet, amit mindennap hordok!
Én: hadd ne számoljam össze, hány cipőd van kint a tárolón, pedig kötve hiszem, hogy minden nap felhúzod az összeset!
Ő: hát igen, sokan vagyunk ebben a házban, alkalmazkodni kell!

Nem sértegetésnek, de... Pont ezzel jelentette ki, hogy NEKI kéne alkalmazkodnia ahhoz, hogy új családtag érkezik a házba. Cserébe nyúzhatja ha akarja, játszhat vele ő is, nem lesz tőle eltiltva. Nem fogom egy gyerekkori álmomat sutba vetni, csak mert neki nem tetszik. Én sem pofáznék bele, ha gyereket szülne, mert nem tudom elviselni egy gyerek ordítását! "Majd akkor szerezz kutyát, ha külön háztartásban lesztek" - "Majd akkor pofázzál, ha külön háztartásban leszel!" - Ugye, ugye, azt már hozzá sem teszem, hogy míg ők egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe az ügy érdekében, addig én építészt keresek, terveket gyártok, felhívok mindenkit, aki él és mozog, hogy megvalósíthassuk azt a másfél méter emelést.

Mit is kaptam ezért cserébe? Na lássuk csak. 

Apám folyton sztárolja az illetőt, mert mekkora hős. Ő fát vág, a teherautóról dobja le a rönköket, ő ha elhatároz valamit, rögtön véghez is viszi, mert talpraesett és céltudatos. Pffff.

Kire is kellett várni fél évet, mire megszerezte a tervezőt? Nekünk már komplett terv volt a kezünkben, amit a tervezőnek megmutathatunk, hogy mit is akarnánk. Én már körbejártam az építkezési szabályzatot, hogy mennyit lehet emelni a házon, milyen lakóövezetben lakunk, beszéltem telefonon az engedélyezés miatt. Rá fél évre megjelent a tervező és elindult a lavina...

Röviden a sztori annyi, hogy kijelentette, hogy nekünk innen mennünk kell. Keressünk telket, építkezzünk máshol, az, amit mi akarunk, itt nem valósítható meg. Innentől kezdve csak a testvéremék lakrészéről volt szó. Anyám forszírozta, hogy nekünk is skicceljenek terveket, de akárhányat megnéztem, akárhányszor módosították, egyik sem tetszett. Nem egy leányálom ez az egész, de szar belegondolni, hogy mások mondják meg, mi hogy nézhet ki. Korántsem olyan ez, mint amit elképzeltem. Gyerekkorom óta tervezem, hogy beépítem a padlásteret, és most azt mondják, hogy nem lehet...

Írtam méltányossági kérelmet, jártam a polgármesternél, beszéltem a főépítésszel, beszéltem helyi politikusokkal, nagyjából a képembe röhögtek, hogy nincs felmentés a törvény alól. "Egyeztessük össze a vágyainkat a realitással" Oké, ez már megtörtént. Mi lenne a vágyam? Külön ház, mondjuk egy utcányira a szülői háztól. Mi a realitás? Nincs 50 millióm, és nem is szándékozok ennyi hitelt felvenni, hogy aztán 3 generációval később is fizethessék. Tehát mi a megoldás? A terep adott, építsük be a padlásteret. Csakhogy ezt sem lehet.

Most sok embert mozgósítottunk az ügy érdekében, hogy mégis meg lehessen csinálni. Egyelőre bízunk, és várunk.

Nade eltértem kicsit a tárgytól. 

Anyu hivatalosan is nyugdíjas lett, így össznépi iszogatást szerveztünk családilag az ebédlőben. Előkerültek a whiskys üvegek, oldódott a hangulat. Apám már igencsak felöntött a garatra, tesóval egyetemben, így aztán gondoltam most kiállok magamért. Előadtam minden sérelmet, hogy még mindig azt hiszik gyerek vagyok, hogy sosem vesznek komolyan, hogy semmi sem jó, amit csinálok, mert itt egy idegent sztárolnak. Apám döbbenten figyelt, én már zokogtam, mire legyintett, hogy mi az, hogy ő sosem vesz engem komolyan? Látod, most is legyintettél, hogy hülyeségeket beszélek... 

Ő álmában sem gondolta volna, hogy bajom van vele, azzal, ahogy kezel. Érzéketlen, ő mindig ilyen volt, de nem kéne már lenézni, 27 éves vagyok és képes vagyok az önállóságra. Anyámon látom, hogy néha rádöbben, hogy felnőttem, ő már nem gyerekként kezel, de apám tök lemaradt.. Miután így kifakadtam, apu megjegyezte magának, amit mondtam, és mondta, hogy szóljak, ha nem vesz éppen komolyan. Tesó is odajött, alkoholmámoros szemekkel nézett rám, hogy mikor volt, hogy megöleltük egymást? Mondom soha. És mikor öleltelek meg téged? Soha. A nyakamba borult, na akkor már azért sírtam, mert elérzékenyültem, mondta, hogy ő azért a testvérem, mert megvéd mindentől, ha baj van, szóljak. Mondom még pont te mondtad, hogy álljak a sarkamra, ha kell valami, önállósodjak, és szokjak le a szívességek kéréséről. Szerinted miért taxizunk mostanában? 

Előkerült az is, hogy nem köszöntük meg neki, amikor segített téglákat vágni a kéményépítésnél. Mindketten határozottan emlékszünk rá, hogy megköszöntük neki, de ezt annyira megjegyezte, hogy ezért puffog. Azóta mindent háromszor megköszönünk neki, amit szintén észrevett, és most meg ez zavarja. Miután ebből kiindultunk, összekaptak a Csillával, így aztán ajtócsapkodás következett, tesóm meg részegen akart kocsiba ülni, de Peti rádumálta, hogy ne menjen sehova ilyen állapotban, mert féltjük a testi épségét. Így aztán visszajött, leült az asztalhoz és megvacsorázott. 

Egészen késő estig dumáltunk, apám még visszatért arra, hogy egyébként pont, hogy én vagyok az ő kedvence, mert saját magát látja bennem. Akaratos vagyok, nem hagyom magam, kinyitom a pofám, ha kell. Igaz, 27 évig hallgattam arról, mennyire rosszul esik, ahogy bánnak velem.. Azt hiszem helyzetfüggő, hogy mikor állok ki magamért... De értelmetlen lenne mindenért harapni, nem?

Na most már télleg kéne fát vágni..

Reggel ahogy felébredtem (értsd: olyan fél 10 körül), felöltöztem és kimentem fát aprítani. Hűs decemberi nap volt, a reggeli napsugarak finoman simogatták a bőröm. Valahonnan messziről munka zaja hallatszott, bár az idilli képből kimaradt a madárcsicsergés, valószínűleg azért, mert már befagyott a seggük, esetleg mert hangosan üvöltött a telefonomon a metál? Ki tudja..

Talán egy havi tüzelőt sikerült csinálnom, mindössze délig dolgoztam ezen. A kezem kikészült, és már baromi éhes voltam, mert ugye sosem reggelizek.. Ezek után leültem enni, néztem a Dokikat, aludtam egyet, és nekiálltam kockulni. Szerintem ma pihentem a legtöbbet, mióta itthon vagyok.

Konklúzió (mert az is van): faszér megyek szabira, mikor itthon is ugyanúgy dolgozom???

Mit is akartam ma csinálni? Ja igen, fát vágni! Dehát nem jött össze..

A reggelemet azzal töltöttem, hogy kitakarítottam a szobát. Portörlés ezerrel, lemostam a monitort, a billentyűzetet, porszívóztam és felmostam. Most talán már nem leszünk porallergiások :)

Anyámék nagy kábelezésben vannak (kábelt pucolnak, hogy leadhassák a rezet), hogy összekaparjanak némi pluszt így karácsonyra, így aztán a főzés megint rám maradt. Milánóit csináltam, apunak külön tepsibe rásütöttem a tetejére a sajtot, többieknek jó a mezei cucc is. Ezek után kitaláltam, hogy kéne valami kekszes-barackos süti is, így aztán azt is csináltam. Annyira megtetszett a kicsi két személyes tepsi, hogy enyhén elkezdtem célozgatni rá anyámnak, hogy milyen jól jönne egy ilyen a majdani konyhámba.. Ahogy számítottam is rá, rögtön felajánlotta, hogy az enyém lehet :D Bírom, hogy mindig megérti ezeket az enyhe kis utalásokat :)

Ma elbaktattam a postára, átvettem a Petinek megrendelt termoszt. Egy hatalmas dobozban volt, így kibontottam még a helyszínen, és kiszedtem belőle a kisebb dobozt, mert így nem tudtam volna sehogy sem hazavinni biciklivel. Otthon aztán volt ám meglepi! 

Kibontom, hogy örüljek, aztán nézem, kék termosz van a dobozon, ajjaj.. Baljós előérzetem beigazolódott, mert a dobozban egy LILA termosz volt, emellé a teteje be volt horpadva. Még jó, hogy zöldet kértem... Eldurrant az agyam, felhívtam mindkét számot, amit a webáruház honlapján találtam, az egyik ki volt kapcsolva, a másik kicsöngött, de nem vették fel. Most komolyan, szerda délután háromkor ne akarja már senki megmagyarázni, miért nem veszik fel a telefont!

Jó, hát ha így nem, akkor majd máshogy. Elkezdtem írni az e-mailt, csatoltam a megrendelést, készítettem fotókat, és kértem a cserét, vagy ha ez nem megy, akkor kérem vissza a pénzem. 

Rá két napra telefonáltak az ügyfélszolgálattól, és felajánlották, hogy a haraszti piacon kicserélik nekem, így kihagyhatjuk a postát, meg az időhúzást, juhéj! Mert hogy ők kint szoktak árulni minden szombaton, és látták, hogy harasztis vagyok :)

A nap további része azzal ment el, hogy főztem, krumplifőzeléket gombás-sajtos fasírttal, és összedobtam egy leveles tésztás almás sütit, majd mosogattam. Tudom, ez nem olyan hír, ami említésre méltó lenne, de figyelj jól és olvasd el, a szabim többi napját hogyan töltöttem!

Reggel nálam nem akar beindulni az élet. Egyszerűen nincs rá energiám, hogy bármit kezdjek magammal. Épp pizsiben meg köntösben kockulok, mire hív a fönököm. WTF?! Félve veszem fel a telefont, na most majd jól le leszek cseszve valami miatt, vagy behív, mert kellek, etc. 

- Jó reggelt! (igyekszem csicseregni)
- Jó reggelt! Otthon vagy?
- Igen.
- Az jó. Alá kéne írni a karácsonyi üdvözlőlapokat, mert már a héten adnánk őket postára. Hol is laksz?
- ... - (mondom a címet)
- Hogy is kell oda menni?
- ... - (magyarázok, magyarázok)
- Ok, mindjárt ott vagyok!

Kirobbantom az ajtót, leszólok az ősöknek, hogy átjön a főnököm. Anyám, mint egy mérgezett hangya, elkezdi kicsit rendbe rakni azt a kuplerájt, amit egy nap alatt termelünk a házban. Én, kábé ugyanezzel a lendülettel kezdek felöltözni, fésülködni és épp az utolsó simításoknál járok, mikor megérkezik. Kimegyek, kezembe nyomja a meghívókat, mire én: egy kávét esetleg? Mellé természetesnek aligha nevezhető mosollyal szolgálhatok. Mire ő: ja, nem kösz, sietek. Berongyolok, szignózok 100 db üdvözlőlapot, kiviszem, viszlát.

Reggeli, szuszóka, bicikliszerelés.

Elakadok a sárvédőnél. Biztos sorjás, nem akar belemenni a fém bizbasz, amivel odafogom a biciklihez. Szenvedek, megoldom, szenvedek a másikkal, apu segít. Jó, merről kell ezt bedugni? Ja, még csavar sincs hozzá, keresek. Tuszkolom jobbról, aztán balról, megvan a célirány, szuper. Ha eléggé meghúzom, akkor leszorítja a kereket. Ha kiengedem kicsit, akkor lötyög. Utóbbit választom, csak nem esik le róla.. Ok, csináljuk meg az első féket! Belerohadva a csavar, nem jön ki. Apu letöri róla a rozsdát, sikerül kiszedni. Kicserélem a bovdent, állítgatom, szórakozok vele, aztán végül sikerül. Remélem eléggé fog most már. 

Érdekes módon nem esik az eső, pedig mindig esik, amikor nekiállok fát vágni. Szupi, tök beöltözve elkezdem darabolni a fát, mire besötétedik. Mindig fél órát tudok csak dolgozni, mert mindig túl későn állok neki. Sebaj, elég jó mennyiséget vágtam, de azért majd holnap folyt köv..

Ki van adva az ukász, hogy az év végére tartogatott 10 napot mind vegyük ki még decemberben. Jó kicsit itthon lenni, azok után, hogy két hétig szenvedtem kéz-láb-száj vírussal itthon, nem is olyan rég. Nem mintha nem lenne dolgom és csak pihengetnék..

Azzal indítottam, hogy mivel csütörtökön megkaptam az sms-t a banktól, hogy húzzak el a PIN kódomért Szszmiklósra, így hát délután kettőkor felpattantam a biciklire. Egy hete folyamatosan esős-nyálkás az idő, ideje lenne beszerezni egy sárvédőt. Szuper, elindultam harasztin a bolt felé, útközben beugrottam a könyvtárba, hogy megkérdezzem, vajon lehet-e örökös tagsági igazolványt szerezni, mert anyunak tökéletes nyugdíjas-karácsonyi ajándék lenne. Hát persze, hogy nem! Anyut így is nehéz meglepni valamivel, és az egyetlen ötletem sem kivitelezhető. Szuper. Tovább a biciklisboltba.

Csávókám mocskos szájú, részeges, a literes vodkás üveget épp akkor tüntette el az asztalról, mikor a kasszához lépett. Rögtön kifaggatott az új kerekemről, hogy hol vettem, mennyiért, ja, az eléggé jó árban volt akkor, nálam ennyiért kapod, nade ha a sárvédővel baj van, akkor szólsz. Jó, persze.

Irány a hév, majdnem elfelejtettem lelakatolni a biciklit, egy cigi után már robogtam is le miklósra. A héven jött a kaller, persze a biciklisnél hagytam az összes apróm. Tuti örülni fog, hogy 250 Ft-ot tízezressel akarok kifizetni. Kaller a bejelentésemre csak annyit reagált, hogy sok ilyen címletem legyen még. Mondom az útirányt, erre megszólal: a József Attila telepet már elhagytuk! Mondom nem, ez még csak Szszmiklós volt. De, tutit, hogy elhagytuk már. Mondom nem, tuti, hogy még csak egy megállót jöttem. Nem vitatkozott tovább, mivel az ablakokon az ázott utastársak miatt pára ült, így nem lehetett kilátni, de elhitte nekem. Legyintett egy nagyot, hogy á, akkor mindegy. Így aztán legálisan blicceltem.

Miklóson aztán letettem az irodában a sárvédőt, elballagtam a bankba, ahol a sorszám kikérése és a megérkezésem után rögtön sorra is kerültem. Leülök még kabátban, fejemen a sapi, csaj megszólal: miben segíthetek? Mondom a PIN kódomért jöttem, mert voltam olyan gyökér, hogy elfelejtettem, kértem újat. Ok, telefonál egyet. Bemondja a nevem, jön egy boríték, amíg várunk röhögve kérdezi: Kedves Zsuzsa, elfelejtetted a PIN kódodat? Mondom ja, hát három hónapig nem kellett használni a kártyám, mióta megkötöttem az új szerződést. Cuki. Buzerálja a gépet, kérdi itt-e a kártya, mondom ja. Kipróbáljuk az új kódot, minden szuper, megkérdi aztán: Kedves Zsuzsa, segíthetek még valamiben? Háááát, ha már így kérdezi, aha. 16 db sms-t kaptam ma a banktól, ami valójában két üzenet, remélem nem nekem kell kifizetni. Á, az valami rendszerhiba, nem velem fizettetik ki. (megnézem én azt, mert mostanság mindenkitől minimum triplán jönnek az sms-ek) Átállítja a gépben, hogy ne kapjak sms-t mindenféle szarságról. Kérdi, hogy nyilatkoztam-e az ingyenes kp felvételről. Hááát, nem emlékszem.. Jó, megnézi a rendszerben, azt mondja nem nyilatkoztam. Ezt is elintézzük, mire elkezd csevegni (tegezve), hogy tanulok-e vagy dolgozom és a munkabérem erre a bankszámlámra kapom? És mennyit kapok majd? Hát igen, ebben a hónapban csak x ezer átutalás jött.. De jó, azt nem látja a rendszerben mikor fogok legközelebb menstruálni?? 

Na, miután mindent elintéztünk, visszamentem az irodába felkapni a sárvédőt, aztán bemásztam a hongkongiba, vettem anyunak melegítőt meg Petinek egy fekete farmert. 

Ma mindenki tegezett, mindenki jópofi volt velem.. Biztos az új sapim teszi! :)